KERESSE MEG
KÖZÖS ÖRÖKSÉGÜNKET KANADÁBAN!

AZ OLDAL TARTALMA FOLYAMATOSAN BŐVÜL, SEGÍTSEN ÖN IS, HOGY MINDEN MAGYAR VONATKOZÁSÚ HELYSZÍN FELKERÜLHESSEN A TÉRKÉPRE!

köszöntő

Köszöntő

A Kanadai Konföderáció 2017-ben ünnepelte megalakulásának 150. évfordulóját. Ebből az alkalomból számos nagyszabású rendezvényre került sor Kanada több városában. A magyar megjelenés egyik fontos eleme a magyar örökség, illetve a kanadai magyarok által elért kiemelkedő tudományos, kulturális, gazdasági és egyéb eredmények bemutatása volt, amellyel hozzájárultak Kanada fejlődéséhez az elmúlt immár több mint 150 évben.

Az első magyarok az 1880-as években érkeztek Kanadába Saskatchewan tartományba, ettől kezdve több hullámban vándoroltak ki magyarok, hozzájárulva Kanada fejlődéséhez. A magyar örökség Kanadában gazdag és nagy jelentőségű, méltán lehetünk rá büszkék, hogy az agráriumban, a kulturális, tudományos, politikai és üzleti életben sok esetben magyarok szereztek nevet Kanadának.

A kerek évforduló rávilágított arra, hogy a kanadai magyarság eredményei, munkája a mindennapi élet számos területén jelen vannak, azonban keveset tudunk róluk, hiányzik egy átfogó, több területet érintő gyűjtemény, mely által bemutatható lenne ez az értékes hozzájárulás a szélesebb közönség számára is.

Éppen ezért a Nagykövetség 2017-ben meghirdette a kanadai-magyar értékek összegyűjtését célzó kezdeményezését, melyben részt vettek magánszemélyek és kanadai-magyar szervezetek is. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek az értékes hozzájárulását! A honlap alapján egy kiadvány is készül az Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően. E munka eredménye ez a honlap, amely számos kategóriában több tucat, Kanadában fellelhető magyar értéket mutat be képekkel, leírásokkal. A munka itt még nem ért véget, bizonyosan számos magyar vonatkozású érték maradt ki a gyűjtésből, melyekkel tovább gazdagítható a kanadai magyar értéktár.

Ódor Bálint Nagykövet

Loader